Táncos naplók

Első rész – Bianka

2019. június 14-én valóra vált az egyik legnagyobb álmom, hiszen elkezdődött életem első hajós szerződése. Egyetem után több lehetőségem lett volna, hogy más irányt válasszak az életemnek, mégis úgy éreztem, hogy ez az én utam, melyen haladnom kell.

Igazából már tanulmányaim alatt tudatosan készültem rá, és éreztem – ha kapok rá lehetőséget – nekem hajóra kell mennem. Nincs még egy ilyen munka, hogy világot is látok, és azt csinálom, ami a hivatásom: TÁNCOLOK. Nagyon kötődöm a családomhoz, és elképzelni sem tudtam, mi lesz, ha nem láthatom őket minden nap személyesen, és nem ölelhetem át őket. Ők szerencsére végig mellettem álltak, és habár a legrosszabb ezen idő alatt a hiányuk volt, mindig mindenben támogattak, mert látták mennyire boldog vagyok. Hálával tartozom nekik! Anya – habár tudom megszakadt a szíve, hogy elmegyek – mindig mondta: „Most vagy fiatal és független, mikor menj, ha nem most?”  Ezzel ellentétben sokan voltak, akik legszívesebben lebeszéltek volna erről a munkáról, de erre a válaszom az volt, hogy vannak az életben olyan álmok, amikről soha nem mondana le az ember. Nekem ez ilyen volt, és milyen jól tettem, hogy a szívemre hallgattam. Persze mondanom sem kell, az ő véleményük is változott, amikor látták, milyen gyönyörű helyeken járok és jól érzem magam. Szerintem a szerelmem a hajók iránt kiskoromból származik, amikor először láttam a Titanic című filmet. Annak pedig, hogy az első szerződésem Ázsia volt, elmondhatatlanul örültem. Hiszen aki ismer engem tudja, hogy mennyire imádom ezt a kultúrát. Szerintem nem volt nálam boldogabb ember, mikor az első lépéseket tettem a hajón, és amikor először kihajóztunk a nyílt vízre. Annyiszor elképzeltem milyen lesz majd, de nem olyan volt, hanem annál sokkal magával ragadóbb. Rengeteg videót és képet posztolok a közösségi oldalamra, de sajnálom, hogy mindenki legalább egyszer az életében nem élheti át ezt a csodát. Őszintén már akkor sejtettem, hogy életem egyik legboldogabb szakasza következik. Minden teljesen elvarázsolt: a show helyszíne, a ruhák, az emberek kedvessége, a hajó szépsége, a drillek, az estek, a fellépéseink, a táncórák és még sorolhatnám. 8 hónapot voltunk távol, ami elsőre soknak hangzott, viszont mi egyáltalán nem éreztük, gyorsan ment az idő. Persze ehhez hozzájárult az is, hogy egy remek csapatba kerültem, és mindig ott voltunk egymásnak, ha szükség volt rá. Az ott dolgozókkal hamar barátságot kötöttünk, így a jó hangulat minden nap megalapozott volt. Sok új embert ismertem meg különböző országokból, nemzetiségből, akikkel még most is tartom a kapcsolatot.

Köszönöm a Latindancegroup-nak és az Actual art Agency-nek a lehetőséget. Bízom benne, hogy még sok helyre eljuthatok, és lesz lehetőségünk a világ számos pontján bemutatni a csodálatos show-kat.

Hancz Bianka

Második Rész – Regi

Nem is tudom, hol kezdjem…
Szép emlékek? Szép helyek? Mit tanultam az egész hajózás alatt?
Az egyik legmeghatározóbb dolog volt – és most is az – az életemben minden, amit megéltem és az, amivé váltam. De ne is erről beszéljünk elsősorban, hanem arról mesélnék, hogy milyen Lovászi Orsival dolgozni, vagy hogy telnek a próbáink.

Úgy gondolom, hogyha ez a munkád, talán mondhatni, hogy a legjobb, mert azt csinálhatod amit szeretsz, ami az álmod… A tánc!

Olyan emberekkel kell elkezdened dolgozni, akiket lehet az elején nem is ismersz, de talán már a második próba után a legjobb barátaiddá válnak és ez csak fokozódik az idő elteltével! Úgy gondolom, hogy a próbák a legjobban működnek, természetesen kemény munkával jár a koreográfiák betanulása, hogy összehangoljuk az esetleg már betanult koreográfiákat, de mindenkinek más a stílusa, kicsit másképp csinálja.
Mindemellett én imádom, amikor pihenünk az ebédidőben és együtt eszünk, beszélgetünk még akkor is, ha 2-3 csapat van együtt a teremben, aztán folytatjuk a munkát.

Orsit a kezdetek kezdete óta ismerem, mióta elkezdtünk kaszinókban dolgozni és azt gondolom, hogy a lehető legjobban végzi a munkáját és próbál mindenkinek eleget tenni. Szívét-lelkét beleadja abba, hogy mindenkinek legyen munkája, hogy a legjobb körülmények között és a legjobb hangulatban tanuljuk be a koreográfiákat. A ruhákon napokat, heteket, hónapokat dolgozik, hogy meglegyen mindenkinek és esetleg mindenki vágyát megvalósítsa. Azt tudom, hogy úgy áll mindenhez, ami ehhez kapcsolódik, hogy ez az ő élete – velünk együtt!

Magócsi Regina

Regi – Második történet

Mit adott nekem a hajózás?
Bőven ki lehetne fejteni, talán órákat is tudnék beszélni róla, de megpróbálom összefoglalni. A kezdetek …huhh… nagyon kezdő voltam amikor elkezdtem dolgozni Orsiékkal. Nem is emlékszem, talán 9 éve volt, amikor elkezdtünk járni a csapattal kaszinókba show-kat adni és 7 éve áprilisban, hogy elkezdtünk dolgozni a Costa hajótársaságnál. Minden nagyon új volt és ismeretlen. A nyelv abszolút nem ment, mivel nem is angolt tanultam a suliban, viszont nagyon gyorsan meg kellett tanulnom, hogy tudjak kommunikálni az emberekkel és a főnökséggel. Tehát legnagyobb boldogságomra megtanultam egy nyelvet. Hozzáteszem, hogy a csapatban és a hajón is hihetetlenül segítőkész volt mindenki.
Elég fiatal voltam a kezdeteknél, a show-hoz nagyon gyorsan kellett fejlődnöm Orsihoz és Melához. Táncban, előadásban mindenben. Ez nekem szokatlan volt, de azt hiszem, szerencsére elég gyorsan belejöttem az egészbe, és már gondolkodás és visszafogottság nélkül csináltam végig az egész előadást. Ma talán az tesz a legboldogabbá és a legmagabiztosabbá, amikor a színpadon állhatok és táncolhatok.
Idő közben rengeteg minden történt velem, jó és rossz is, barátokat, családtagokat vesztettem el, de adott rengeteg pozitívumot is: szerelmet, barátokat, magabiztosságot, a tánc örömét, csodás helyeket és élményeket. Megtanultam csapatban dolgozni szuper fizetés mellett és örömmel csinálom, amit csinálok. Felnőtté váltam és 2 plusz otthonnal lettem gazdagabb: a hajó és Olaszország a párommal. És még sorolhatnám hosszasan.
Összegezve: nagyon jó hatással van az életemre az egész hajózás, beleértve mindent, amit átéltem/átélek.

Magócsi Regina

Harmadik rész – Luca

Hogyan lettem az, aki ma vagyok.

Ha ma lenne lehetőségem találkozni az 5 évvel ezelőtti önmagammal és csak egyetlen mondattal ereszthetném útjára, akkor valószínűleg nem árulnék el neki nagy “kulisszatitkokat”, csak annyit mondanék, hogy készüljön, mert élete egyik legmeghatározóbb időszakába fog belevágni! Kezdetben minden fiatal egy hatalmas kalandnak fogja fel, anyagi biztonságot megteremtő opciónak és egy izgalmas utazási lehetőségnek – ám ez sokkal több annál. De nem mindenki számára! Vannak, akik nem tudják és talán nem is akarják maximálisan kihasználni a hajózás adta lehetőségeket – és most nem az előbb felsoroltakra gondolok. Ahhoz, hogy az életben fejlődj, érj, változz, formálódj, előrehaladj, ki kell lépned a komfortzónádból – és ehhez ad tökéletes alternatívát a hajós közeg, a hajózás által átélt élmények. Kinyílik a világ – amit addig többnyire csak egy kis lyukon keresztül néztél – és (jobb esetben) te is kinyílsz a világ felé. És ha megtartod ezt a nyitottságot, akkor olyan erényekkel és olyan módon gazdagodhatsz, ami csak keveseknek adatik meg. Azzal, hogy a világ legkülönbözőbb, legegzotikusabb, legérdekesebb, vagy akár legeslegtávolabbi pontjaira jutsz el, olyan tudást szívhatsz magadba, amit a könyvekből soha. Saját bőrödön tapasztalod meg, milyen az adott kultúra, ízek-illatok, viselkedésformák, szokások – majd továbbadod a történeteidet az ismerőseidnek, akik jobbára csak kérdően néznek rád, honnan ez a sok információ, élmény, tájékozottság. Te meg egész egyszerűen és büszkén rávághatod: “Nyitott szemmel jártam a nagy világban!”

Megtanulod az út során, hogy milyen az alázatos munka, milyen egy-egy kötelezettségnek felelősségteljesen eleget tenni, milyen ellentmondásos helyzetekbe kerülni és konfliktusokból a lehető legjobban kijönni, aztán azokból konzekvenciát vonni és tanulni. Megtanulod, hogyan kezeld az embereket tisztelettel és megbecsüléssel. Megerősödsz azáltal, hogy a szeretteid, barátaid és az ő közvetlen támogatásuk nélkül állod meg a helyed a világ bármely pontján hosszú hónapokon keresztül. Noha vannak, akik ténylegesen és véglegesen eltávolodnak tőled ez idő alatt, de erre is pozitívumként érdemes tekinteni – megmutatja neked az élet, hogy kik azok a személyek, akik bármikor, bármilyen körülmények között kitartanak melletted, ezért nem szabad bánni az ilyen jellegű “veszteséget”. Ezzel egy időben pedig olyan barátságok, szerelmek, emberi kapcsolatok szövődnek a hajón, amik akár egy életre is szólhatnak! Megtanultam, milyen alkalmazkodni, kompromisszumot kötni, motiváltnak maradni, vagy akár a “legmélyebbről” visszajönni és hogy az öntudatosság, önismeret, magabiztosság olyan hármas, amiért meg kell dolgozni. Rengeteg hullámvölgyet meg lehet élni a sok-sok csodás élménnyel karöltve a hajókon töltött idő alatt – ami a lényeg, hogy mindig mindenből tanulunk és tapasztalattal gazdagodunk! Nem túlzok, ha azt mondom, életem eddigi legjobb és legmeghatározóbb döntését hoztam meg, amikor először léptem a “gangway”-re! Egyetlen momentumon sem változtatnék, mert mindezek együttese formált azzá az emberré, aki most vagyok. Nagyon egyedülálló és kivételes élet a mienk, nem mindenkinek nyílik lehetősége ezt megtapasztalni, ezért is érdemes addig élvezni és szívni magunkba az általa adott tudást és tapasztalatot, ameddig csak bírjuk. Egy biztos, a hajós életforma révén nyert “kincseket” soha senki nem fogja tudni elvenni tőlünk!

Soós Luca

Negyedik rész – Alexa

Latin táncos a tengerjárón GY.I.K.

“Egy óceánjárón dolgozom…” -és jönnek a kérdések:

Akkor sosem szállhattok ki? Egész nap dolgoztok?

De! Latin táncosnak lenni kiváltság! Művészként kezelnek minket. A Costa Diadema-n például heti egy nap kivételével (amikor tengernap volt) minden nap kiszállhatunk és beszállásig teljesen szabadok voltunk. De ez minden hajón változó. Csak délután kezdünk dolgozni, amikor már a vendégeknek is a hajón kell lenniük.

Egy nap hány órát dolgoztok? Van szabad napotok?

Ez is változó. Napi 5 óránál többet viszont nem szoktunk és általában ezt sem egyben. A kikötőben van 2 táncóránk (olaszul, angolul tartjuk + amerre megy a hajó pár szó a helyiek nyelvén) ezután van egy kis szünet vacsorázni, elkészülni, majd vagy show-t adunk vagy táncolunk a vendégekkel. Tengernapon több munkánk van és reggel is dolgozunk. De minden munka a tánchoz kapcsolódik, amit imádunk, így nagyon gyorsan telik az idő.

A vendégekkel való táncolás során életre szóló barátságokat kötünk, mi is új lépéseket tanulunk. Igazából fizetést kapunk érte, hogy bulizunk. Kell ennél jobb? Szerencsések vagyunk!

Szabad napunk nincs, mindennap dolgozunk, viszont van, hogy nagyon keveset, így ez szabadnapnak is felfogható.

Ti hol laktok? Mit tudtok enni? Milyen a kabinotok?

Kettesével vagyunk elszállásolva kis kabinokban, mi a 0-on voltunk. Takarítanak ránk, mindennap cserélik a törölközőt, és beágyaznak. Jó-jó, néha azért egy alaposabb takarítás nem árt, de jó dolgunk van. A ruháinkat a mosodában magunknak mossuk. A kis kabint nagyon meg lehet szeretni, az a mi otthonunk, távol az igazi otthontól.
Egyetlen kényelmetlenség, hogy a kabin falak nagyon vékonyak és a szomszéd suttogása is áthallatszik. Ablak sincs, de meg lehet szokni. Mindenhez hozzá lehet szokni.

Latin táncosként ehetünk a dolgozók számára fenntartott ebédlőben, vagy ha megfelelő egyenruhában vagy esti dress code-ban vagyunk, akkor fent a vendégekkel a büfében is. Ott vannak ám finomságok!  
Használhatjuk a vendégek edzőtermét is, ami a tengerre néz, vagy futhatunk a futópályán a hajó tetején.

Sok magyar van?

Nagyon kevés magyarral találkoztunk. Itthon ez nincs igazán elterjedve, pedig néha nagyon jó áron ki lehet jutni.
Sajnos a legtöbb esetben ha volt is magyar a hajón, nem jött oda hozzánk, nem nézte meg a show-t. Viszont volt pár magyar, aki megtalált és fantasztikusan éreztük magunkat velük, most is tartjuk a kapcsolatot.
Itt is üzenjük minden magyar cruise-olónak, hogy ne féljenek, nagyon-nagyon örülünk, ha odajönnek hozzánk.

Én a párommal együtt mentem ki dolgozni, egy kabinban voltunk. Egyedül nem mertem volna belevágni. De így utólag bátran ajánlom bárkinek! Olyan közösségbe csöppensz, ahol mindenki csodálatos, kedves, aranyos. Ennyi jó emberrel egy helyen még nem találkoztam. Minden nemzet megtalálható a hajón: filippin, kínai, indiai, olasz, spanyol, francia. És rájössz, hogy mindenki különleges. Mivel változó, kinek mikor jár le a szerződése, így néha a szívünk szakad bele, ha egy jó barátunk hazamegy vagy átszáll másik hajóra.

A személyzet részére fenntartott crew-barban van lehetőség a barátságok mélyítésére, táncolásra, kártyázásra, bingózásra, leszálló barátok búcsúztatására.

A személyzeti rész a mi kis birodalmunk, olyan, mint egy kis faluban, mindenkinek köszönsz, váltasz pár szót, ha nem sietsz épp munkába. És ha már itt tartunk: ez megint egy csoda dolog, hogy a munkába járás 5 percet vesz igénybe!

Honnan vannak a ruhák, ki csinálja a koreográfiát?

Lovászi Orsi. Mindent! A ruhákat megálmodja, megvarrja, kövezi. A koreográfiákat is ő csinálja. Mindenhez ért. Ha bármi problémánk van, őt kereshetjük és segít nekünk mindenben. A mi táncos anyukánk.

„Akkor azért jól éreztétek magatokat ugye?”

Rengeteg mindent adott nekünk:

  • olaszul tanultunk
  • új helyeken jártunk
  • csodálatos barátokat szereztünk
  • táncoltunk, amiért fizetést kaptunk
  • rengeteget nevettünk
  • a hónap dolgozói lehettünk
  • éreztük a szeretetet
  • a legcsodálatosabb munka a világon, és szívvel-lélekkel végeztük minden percét!

Nagy Alexandra

Ötödik rész – Norbi

Mit adott nekem a hajózás? Mindent!
6 éves korom óta a tánc életem legmeghatározóbb pontja. Egyszerűen csak rám talált, de azt már most tudom, hogy valamilyen formában az életem hátralévő részében is biztos jelen marad. 2016 áprilisában vettem részt az utolsó táncversenyemen. Kettős érzés volt bennem, hiszen előtte el sem tudtam képzelni az életem versenyzés nélkül, viszont hajón táncolva, körbeutazva a világot is az egyik legnagyobb álmom volt. Úgy voltam vele, ha már abbahagyom a versenyzést, akkor adok egy esélyt a hajózásnak. És milyen jól tettem!

Az első szerződésem norvég szezon volt, aminek még nem örültem először. Soha nem voltam még előtte tengerparton, így egy mediterrán szerződésnek jobban örültem volna. De ez is mennyire másként sült el. Fantasztikus tájakat láttam, a norvég fjordok a világ legszebb természeti csodái számomra. Mindig is imádtam új barátságokat kötni. És miről szól a hajózás? Hát pont erről. Meg sem tudnám mondani, hány nemzet országa van egy hatalmas hajón, de az biztos, hogy a Föld minden kontinenséről találkozhatsz teljesen különböző etnikumú emberekkel. És ez nagyon sokat tanított! Hihetetlen érzés volt látnom a különböző országok nemzeti ünnepeit (India, Franciaország, Fülöp szigetek, Japán, Indonézia, Olaszország, Németország, Brazília, Dél Afrika és még sorolhatnám..). Mennyire imádják a saját kultúrájukat és milyen tiszteletben tartják a nemzeti tradíciójukat. Igazán jó érzés volt ezt látni.  Nagyon szerencsésnek tartom magam, különlegesen is szerencsésnek. Öt szerződést csináltam végig, viszont mindegyik a világ különböző pontján. 1. Norvégia; 2. India; Maldív-szigetek; 3. Japán, Korea; 4. világkörüli út; 5. Baltik szezon.

52 országban és a világ minden kontinensén volt lehetőségem járni. Olyan barátokat találtam, hogy szintén bármelyik kontinensen el tudnék tölteni egy hetet valamelyik ismerősömnél. Felejthetetlen helyeken jártam. Személyes kedvenceim Szingapúr, Rio de Janeiro, Mumbai, Tokió, Tahiti, Maldív szigetek, Szent Pétervár és Amszterdam. Több helyen éjszaka is kikötött a hajó, így majdnem az összes előbb felsorolt városban volt lehetőségem hatalmasakat bulizni. 

Barátságok kötődnek a hajón természetesen csapaton belül is. Azt gondolom, hogy az egész nagy visszajelzés, hogy van, akikkel azóta is NAPI szinten tartom a kapcsolatot. Nem véletlen, hogy szinte az összes szerződésemen azt hallottam, hogy a te csapatod mindig együtt van. Igen, mert a munka is ekkor megy igazán gördülékenyen, ha megvan az összetartás. Gondolkoztam, hogy milyen témát emeljek ki. De ha tőlem valaki azt kérdezi, “mit adott a hajó?”, én csak annyit tudok rá mondani: Mindent! Barátságokat, nyelvtudást, elfogadást, alázatot, tiszteletet, elismerést, felejthetetlen bulikat – és nem utolsósorban körbe utaztam vele a világot!

Márki Norbert

Hatodik rész – Lilla

Riasztás 5 óra 9 perc múlva.
Jesszus…több évnyi hajózás után tudom, nálam napi 6 óra alvás a minimum, ha másnap megfelelő külsővel szeretném reprezentálni magam. De ezt a crew partit kár lett volna kihagyni. A felhőpárnámat ölelve visszaidézem az este képeit. Nyitom a crew bár ajtaját, félhomály és hangos latin zene fogad, a staff nagy része már végzett, így tömve van a helyiség, majd a tumultusban meglátom a szobatársam integető kezét. Abiék egy whisky kólával várnak. Nevetünk, táncolunk. Most elfelejthetjük a munkát, a stresszt, a fáradtságot, a honvágyat. Most csak önfeledten szórakozó fiatalok vagyunk.
Abi halkan szuszog, lassan elnyom engem is az álom….

„Maybe I came on too strong, maybe I waited too long….” Ed Sheeran Dive című kíméletes ébresztő dallama megszólal a fülemben. Kelni kell. Mintha 20 percet aludtam volna. Kabintársam alszik még, így a sötétben kitapogatom a mosdó ajtaját…de jó lenne néha egy ablak. Igyekszem jéghideg vízzel locsolgatni az arcom, nagyjából vissza is áll eredeti állapotába. A Costa-s egyenruhát magamra kapom, kártyák a zsebben, névtábla rajtam, órát útközben felrakom.
A kilencedik emeletre megyek, így a reggeli előtt tudok egy nagyot szippantani a friss tengeri levegőből. Minden reggel a hajó oldalán lévő kis nyitott fedélzeten haladok, hogy a napot az azúrkék tengeren szikrázó napsugarak látványával kezdjem. Imádom. A napágyakon már sokszínű törölközők hevernek, a bárok a frissen főzött kávétól illatoznak, a fedélzet megtelik az ébredő vendégek kellemes zsivajával. Ez a miliő az, ami életet lehel belém egy fáradt reggelen, nincs szükségem kávéra.

A Grand bárba belépve megpillantom az ismerős arcokat. A táncóránkra gyülekező vendégek már várják a kvíz végét, hogy szokásos helyüket elfoglalva a parketten elkezdhessük az aznapi tangó óránkat. Kollégám elnyújtott pislogásaiból ítélve megállapítom, ő sem aludt sokat. De tudom, ez nem fogja meggátolni az óra sikerességét. Ösztönösen vegyíti a vidám, jó kedélyű hangulatot a fegyelemmel, ezért is van jelen majdnem 40 ember. Érzik a belőlünk áradó hajlandóságot és tiszteletet, „öreg motorosok” már, tudják, hol várják őket szeretettel. Az órát sikerélménnyel és boldog arcok látványával zárjuk, még az is örül, aki 45 perc után sem tudott dűlőre jutni, hogy merre van a jobbra.

És most, időm mint a tenger, a délutáni órákon ma nem kell részt vennem. Mivel a múlt éjszaka hosszára enyhe fejfájás emlékeztet, így a konditerem kizárva. Irány a crew beach. Egy „sea day” remek helyszíne, a hajó orrában található személyzeti napozó rész, ahol, ha szerencsénk van, találunk még szabad ágyat. A hajó elejében nincs lift, így öt emeletnyi lépcsősor vezet a vastag fém ajtóhoz, ami számomra, mint egy japán torii kapu egy másik világba való átlépést szimbolizálja. Aki töltött már hat hónapot egy ablaktalan kabinban, az tudja miről beszélek. Fürgén lenyomom a fém nyitókart, mert hát már gyakorlott vagyok ugye, legalábbis hittem én. A több mint 100 kilós fém ajtó villámgyorsan kicsapódik a huzattól, én meg repülök utána. A kecses antré után a crew beach összes tekintetét érzem magamon, miközben próbálok „mi sem történt” testtartással, kicsit sántikálva szerezni egy napágyat, lehetőleg a másik oldalon, mert ott nincs senki. Már majdnem célban vagyok, kivéve hogy az erős szél miatt képtelenség a törölközőmet célba venni, kezem meg kettő. Kész, nem érdekel. Fóka módjára, egész testtel rádobom magam az ágyra. Megérkeztem.

Kis pihenés a kabinban, fürdés, sminkelés és már haladok is a bár felé, ahol ma este a vendégeket táncoltatjuk. Most kicsit erőltetnem kell a mosolyt, ma nem jön természetesen. Aha, a holland bácsi már a cipőjét veszi át, az olasz kék szemű integet. Már várnak. Gála est van, így mindenki elegánsban feszít. A nők egyenesen a fodrásztól, friss hajjal libbennek magassarkú cipőikben az öltönyös társaik mellett. Az egész Grand bár mint egy nyüzsgő darázsfészek, központi helyszíne az estének. Többen a színházba igyekeznek, egy nagyobb baráti társaság vacsorázni indul, én meg épp egy esetlen keringőt fejeztem be és már jön is a következő dallam. Egyből ráismerek. Kedves emlékek tömege zúdul rám, de még mielőtt vissza tudnám vinni magam az időben, egy olasz csapat áll előttem és kér útbaigazítást. Kicsit időznek, kíváncsian érdeklődnek kilétem felől, mire én darálom olaszul a szokásos monológomat. De közben a tudatom máshol van, kapaszkodik a szövegfoszlányokba hogy ha csak egy kis időre is, újra átélhessem a múltbéli emlékeket. Elköszönnek. Én addigra gondolatban egy másik hajón, egy másik bárban állok, a zenekar a dalomat játssza. Bekúszik egy ismerős arc képe. Elmosolyodok. Révedésemből egy kéz húz ki, szó szerint, az egyik kedvenc olasz bácsim vonszol táncolni. Hirtelen észbe kapok, hogy polka zene szól, azt utálom, főleg hogy körömcipő van rajtam. Őszintén, mi a jó abban, hogy idétlenül átugráljak az egyik sarokból a másikba? És a zenekar nem tudja hogy gála van? Minden bajom volt, de a bácsim, aki nagyon a bögyömben volt, szépen elkezdett vezetni nekem egy aranyos lépéssorozatot. Majd észrevettem, hogy egyre több pár kapott kedvet és csatlakozott hozzánk egy nagy körbe. A szám végén mindannyian kacagva hagytuk el a parkettet és immár az én mosolyom is őszinte volt. Ott megváltozott a hangulatom és az egész estém. Hálás voltam érte. Adok- kapok, így működik ez, most én kaptam.

Fáradtan felmászok az ágyamra, a nap történéseit már elmeséltük egymásnak, a szobánk mint általában, most is zengett a nevetéstől. Mielőtt lekapcsolom a villanyt, még tollal kisatírozom a mai napot, egyel kevesebb.

Riasztás 7 óra 14 perc múlva.

Jambrik Lilla