Angolkeringő – Szentimentális ébredés

Az angolkeringő a Boston nevű, Amerikában kialakult táncból növekedett ki, körülbelül az 1920-as évek elején a bécsi keringő utódjaként. A bécsi keringő lelassításaként keletkezett, melynek régebbi angol elnevezése a slow waltz volt. Származási helye alapján nevezték el angol keringőnek, ugyanis az angolok ebben az időszakban (és korábban is) a bécsi változatát túlságosan szorosnak, érzékinek tartották.

Az angolkeringő egyik legfőbb jellemzője, hogy főként nagy körön táncolják egyenes irányú helyváltoztatásokkal, mozgását szélsőséges magasságok és mélyülések jellemzik. Az egyik legkiegyensúlyozottabb idilli standard tánc, melynek zenéje többnyire finom és szentimentális.

1929-ben került elnevezésre az angol keringő, ennek ellenére érdekessége, hogy már az 1922-es világbajnokságon is táncolták. A ma alkalmazott formáját 1927-ben fejlesztették ki angol tánctanárok. A standard táncok még a latin-amerikai táncok versenylistára vétele előtt szerepeltek a világbajnokságon. Versenyeken az angol keringő a nemzetközi tánc kategória első standard táncaként szerepel.

Zenei üteme: 3/4

Tempója (tudásszint szerint): 29-32 ütem/perc

Versenytempó 30 ütem/perc

Ritmusa: 1-2-3, 1-2-3 vagy 1-2-3-4-5-6

Tangó – Szenvedélyes magázódás

Nemzetközileg elterjedt társastánc és zenei forma. A tangó zenei származása a mai napig sem tisztázott. Kezdeteiről igen kevés dokumentált  anyag áll rendelkezésre, a zenészek akkoriban nem használtak kottát, nem készítettek feljegyzéseket, a zene hallás útján terjedt. Legtöbben úgy vélik, hogy a tangó mint zene a kubai eredetű habanerából származik. A 19. század utolsó évtizedeiben hegedűn, fuvolán és gitáron játszották Buenos Aires és Montevideo külvárosi bordély negyedeiben. A tangó legjellegzetesebb hangszerét, a bandonenót, azaz tangóharmonikát az 1900-tól érkező német telepesek hozták be Rio de la Plata vidékére.

Elképzelhető, hogy zenei fejlődésére, formálódására kihatott az argentin népi gyökerű milonga és a fekete rabszolgák zenéje, a candombe is.

Manapság a versenyeken kétféle tangó van jelen: az angol stílusú standard táncversenyeken látható tangó, és az argentin tangó, amely a divattánc-versenyek műsora.

A versenytáncos tangóban nincs emelkedés és süllyedés. Az előrehaladások saroklépéssel indulnak. Ismertetőjegyei a villámgyors, hirtelen mozdulatok, melyekben a térdek végig kissé hajlítottak. Egyszerre tűnhet távolságtartónak és “magázódónak”, de ennek ellenére a tangó visszafogottságából áradó szenvedély magával ragadja a táncost és nézőt a testek párbeszédében. Mai formája 1929-re alakult ki. 1930-ban került be a társastáncok közé, versenyeken második standard táncként szerepel.

Zenei üteme: 2/4 – minden ütemben két hangsúly van.

Tempója (tudásszint szerint): 30-33 ütem/perc

Versenytempó: 33 ütem/perc

Ritmusa: lassú-lassú-gyors-gyors-lassú.

Bécsi keringő – Méltóság és elegancia

A bécsi keringő – eredeti német nevén Wiener Walzer – a legrégebbi eredetű társastánc. Eredetéről több nézet is született: az egyik elképzelés szerint egészen a 12-13. századig vezethető vissza a minnesängerekig, míg a tánctörténészek a 16. századi Dreher vagy a Landler táncokhoz kötik. Egy másik megközelítésben a tánc eredete a langaus-ban keresendő, amelyben egy hosszú termet kellett a lehető legkevesebb forgással végigtáncolni illetve találunk olyan forrást is, amelyben osztrák népi táncokból alakult ki a 18. század második felében.

Fénykorát a 19. század első felében élte. Legnépszerűbb művelői Joseph Lanner és az idősebb és ifjabb Johann Strauss voltak.

A bécsi keringő 6 lépésből áll, két háromnegyedes ütemre volt felosztva és egy teljes fordulással összekötve kiteljesedett az akkoriban még szokásos balett-technika segítségével. Az osztrák királyi katonatiszt és tánctanár, Karl von Mirkovitsch alakította a táncot versenyképessé, viszont Paul Krebs teremtette meg 1951-ben az osztrák keringőtradíció és az angol stílus összekapcsolódását, így került be a standard táncok közé. Jellegzetessége a lendületesen szárnyaló, teret betöltő méltóságteljes lépések és forgómozgások. Harmadik táncként szerepel a versenyeken a standard táncok programjában.

Zenei üteme: 3/4 (minden ütemben két hangsúly van)

Tempója (tudásszint szerint): 50-60 ütem/perc

Versenytempó: 60 ütem/perc

Ritmusa: 1-2-3 1-2-3 vagy 1-2-3 4-5-6

Slowfox – Időutazás a ’20-as évekbe

A slowfox egy lassan áradó, a testet állandó mozgásban tartó, lineáris lépésmintákat követő, hosszú, sikló járómozgáson alapuló társastánc.  Eredetét nézve nagy mértékben hasonlít a quickstep-re. Az Egyesült államokból Angliába érkező társastánc anno Onestep néven vált ismertté. A 20. század elejére egész Észak-Amerikában a rendkívül népszerűvé vált Ragtime-zenei stílus berobbanásával kezdték el táncolni. Az akkoriban népszerű zene elkezdett lelassulni, így jött létre a lassabb tánc, a slowfox és gyorsabb testvérpárja, a quickstep.

A legnehezebb standard tánc, technikailag igen fejlett, ezért a tánciskolákban csak haladó táncosoknál kezdik oktatni. A Slowfoxban minden lépés szinte azonos hosszúságú. Tánc közben a térdek enyhén nyújtottak, elasztikusan mozgásra készek. Ismertetőjegyei a tág terű hullámmozgásban megnyilvánuló hosszasan elnyújtott mozdulatok, melyeket gyors fordulatok és váratlan pózok színesítenek. Zenéjét a ’20-as éveket idéző szaxofon és klarinét ékesíti, melyek elengedhetetlen elemei a slowfox könnyelmű eleganciájának. Hivatalosan 1929-ben került be a versenytáncok közé.

Zenei üteme: 4/4

Tempója (tudásszint szerint): 28-30 ütem/perc

Versenytempó: 30 ütem/perc

Ritmusa: 1-2-3-4-5-6-7-8

Quickstep – A szikrázó dinamika

A slowfox és a charleston vegyítéséből született az 1920-as években New York-ban. Kezdetben afrikai és karibi táncosok táncolták. Kialakulása, ugyanúgy, mint a foxtrottnál is, először Onestep néven emlegetett tánc, az 1912-ben Angliából induló ragtime zene hódításával alkotott teret magának.  Ma is táncolt formáját 1922 körül alkották meg.

A három legjellegzetesebb táncfigurája a sasszé, a negyed fordulat, és a lock step. Egyre dinamikusabbá fejlődött (a ragtime zenére), rengeteg előrehaladó és forgó mozdulattal. A 20. század végén a gyakorlott táncosok tovább bővítették és bonyolították a quickstep-et. Régebben a lépéseinek ritmusa egyszerűen csak quick (egy ütem) és slow (két ütem) volt, napjainkban azonban osztott ütemre táncolják, a következőhöz hasonló számolásra: “quick és quick és quick, quick, slow (ahol az “és” további lépést tartalmaz). A II. világháború után igen nagy stílusváltozáson ment keresztül: kicsi, ritmikus szökellő lépésekkel gyarapodott.

A quickstep szikrázó dinamikáját leginkább a futómozgások, a lendületes gyors és lassú lépések váltakozása adja meg.  Ahogy a foxtrott, úgy a quickstep sem tartozik az egyszerű standard táncok közé, kiegyensúlyozott felsőtesttartást és kidolgozott lábtechnikát igényel. Meghatározó zenei elemei a harsona és a szaxofon.

Zenei üteme: 4/4

Tempója (tudásszint szerint): 42-52 ütem/perc

Versenytempó: 52 ütem/perc

Ritmusa: 1-2-3-4-5-6-7-8